7. rész

Kiszálltunk a kocsiból, majd befelé indultunk. Hihetetlennek tűnt, hogy mindenki az én arcomba akarta tolni a fényképezőgépét, mindenfélét kiabáltak és kérdezgettek, de én csak jó kislány módjára tipegtem a focistám mögött, aki kézen fogva húzott keresztül a tömegen.
Mikor felértünk, Gerard egy puszit nyomott a számra, majd edzésre indult. Én letusoltam, átöltöztem, majd munkába indultam. Úgy tűnt, hogy a fotósok Piquével együtt távoztak. Mikor beértem az irodába, mindenki engem bámult. Leültem az asztalomhoz, de az egyik munkatársam rögtön odaszaladt hozzám, hogy vár a főnök. Siettem Dolores irodája felé, de amikor oda értem, meglepetés fogadott, hisz nem csak Dolores volt ott.
- Jó reggelt Olivia!
- Jó reggelt Dolores! Miért kerestél?
- Szeretnék neked bemutatni valakit. Ő Gerard menedzsere Bernarda García.
- Jó reggelt. – köszönt hűvösen
- Örülök, hogy megismerhetem –nyújtottam a kezem, de nem viszonozták.
- Nem tudom, hogy mi a célod, de nekem nagyon nem tetszenek a mostani címlapok. Tudod Gerard a karrierje csúcsán van, mindent megnyert amit csak lehet, és nekem nagyon úgy tűnik, hogy te rajta keresztül szeretnéd megszerezni a 15 perc hírneved.
- De én nem…
- Persze, mind ezt mondják. De térjünk a lényegre: van neked egy ajánlatom. Bármennyit kérhetsz, ha szakítasz Gerarddal.
- Remélem maga most csak viccel. Nem kell a pénze…de azt hiszem, a legjobb az lesz, ha most felhívom.
- Nem, arra nem lesz szükség. Kérlek pakolj össze, mától nem dolgozol itt.
- Tessék?
- Sajnálom Olivia –nézett rám szomorúan Dolores. –Sajnos nem tehetek semmit.


Miután minden holmimat összepakoltam, lementem a pályára, ahol a fiúk épp már csak nyújtottak. Néhány perc múlva az edzésük véget ért, én pedig a lelátóról intettem Gerinek, jelezvén, hogy beszélnünk kell.
10 perc múlva találkoztunk a parkolóban. Gerard beült mellém a kocsiba, egy puszit nyomott a számra, de érezte, hogy valami nincs rendben.
- Geri, beszélnünk kell. -kezdtem bele a mondandómba. -Bernarda, a menedzsered ma megkeresett és pénzt ajánlott, ha szakítok veled. Mondtam neki, hogy mi nem is vagyunk együtt és, hogy inkább ezt veled kéne megbeszélnie, de azt mondta, hogy ez nem szükséges és kirúgott.

- Ez most vicc?
- Nem. Kirúgott. Ennyi volt.
- Olivia, én annyira sajnálom. Megpróbálok beszélni valakivel, hogy visszavegyenek.
- Nem szükséges. Amúgy sem tudnék olyan helyen dolgozni, ahol ennyire bámulnak és furán néznek rám az emberek, azért mert kedvellek. Nekem ez nem kell.
- És most mit fogsz csinálni?
- Majd kitalálok valamit. Most haza megyek. Este átjössz?
- Még szép. –majd megcsókolt és kipattant a kocsiból.

Otthon nem igazán tudtam mit kezdeni magammal, átlapoztam néhány magazint, majd eszembe jutott, hogy napok óta nem néztem meg az mailjeimet. A sok új üzenet közt volt egy az egyik barátnőmtől, Zoétól
Drága Oli! Reméljük minden ok veled, itthon nagyon hiányzol, de megértjük, hogy időre van szükséged. Vigyázz magadra, és írj mielőbb! Puszi


Ezaz! Meghívom Zoét ide, Barcelonába.
Kedves Zoé! Én jól vagyok, remélem ti is! Nagyon örülnék, ha megtudnál látogatni, lehetőleg minél hamarabb. Millió puszi, O.


Pár percre rá már jött is a válasz, hogy nagyon szívesen eljönne, így boldogan vártam Gerit. Főzőcskézés közben elmeséltem neki, hogy az egyik legjobb barátnőm hamarosan meglátogat.
- Képzeld Zoé, tudod akiről már meséltem, meglátogat!
- Ez nagyon jó. Szívesen megismerkednék a barátaiddal. Mikor érkezik?
- Holnapután. Már alig várom!!


Elérkezett a várva várt nap. Kimentem a reptérre, ahová hamarosan megérkezett Zoé is.
- Drágááám! Annyira hiányoztál -ugrott a nyakamba
- Te is nekem!
- Mi újság mesélj? Mi van veled? Mit csinálsz?
- Oh, hát mesélni valóm van bőven, de ezt majd később. Most menjünk haza, szeretnék neked bemutatni valakit.


Hirtelen a semmiből 3-4 fotós tűnt fel és sűrűn kattintgatni kezdtek.
- A fenébe! Reméltem, hogy nem vesznek észre..
- Oli! Mi folyik itt? –lepődött meg a paparazzik miatt a barátnőm.