1. rész

3 hete költöztem vissza a bécsi lakásomba, ahol minden nap a telefon mellett ültem, és azt vártam, mikor csörren meg végre a készülék. Épp a kádból szálltam ki, mikor végre a csengőhangom hallottam. Eszeveszettül szaladtam a mobilomhoz, majd hirtelen felkaptam és beleüvöltöttem:
- Reméltem, hogy hívsz!
Ismerős hang szólt vissza, de egyáltalán nem azé, akiére számítottam.
- Olivia! Ugye jól vagy?! Hol vagy egyáltalán? Beszélnünk kell! Minden rendben?
- Ó, én azt hittem, hogy…
- Mit? Hogy Daniel vagyok? Mi történt veletek? Csak úgy eltűntél...
- Mert én sem tudom, hogy most mi van. Szétköltöztünk. Bécsben vagyok, nem tudom, hogy hogyan tovább…
- De mégis mi a fene történt? Összevesztetek?
- Nem. Illetve nem most. Még mielőtt én is Pestre költöztem volna. Úgy 3 hónapja.
- És min?
- Tudod, hogy én szeretem a függetlenséget…de mióta ő vezeti a pesti üzletet is, heti kétszer találkozunk egy-egy órára. 3 hónapja megkért, hogy költözzek Pestre, én viszont nem akartam. Azt mondtam neki, hogy változtasson, mert már nem bírom tovább…
- Komolyan azt mondtad neki, hogy elhagyod?
- Igen.
- De akkor miért költöztél mégis oda?
- Mert azt mondta, hogy hajlandó mindent feladni, csak hogy ne hagyjam el. Sosem láttam még olyannak.
- Nem értelek…
- Te nem láttad az arcát! Hogy kérhetem volna arra, hogy válasszon? Ez olyan mintha azt mondaná, hogy ne fotózzak többet.
- Muszáj találkoznunk!


Zoé volt középiskola óta a legjobb barátnőm. Kevés emberben bíztam meg, de ha valaki elnyerte egyszer ezt a kiváltságot, az általában meg is tartotta. Igazából nem is tudom, hogy miért nem meséltem el neki, hisz mi tényleg mindig mindent meg szoktunk beszélni, de az elmúlt hónapok történéseiről senkinek sem beszéltem. Talán mert reméltem, hogy minden gyorsan rendbe jön, és nem kell elmondanom.
Ahogy Zoé letette a telefont, az aprócska készülék jelzett, hogy egy új üzenetem érkezett tőle:
"Délután legyél otthon, mert a lányokkal átmegyünk."

Nagyszerű. Most mind a hármuknak el kell mindent mondanom. Hogyan tettem tönkre a majd 8 évig tartó párkapcsolatomat. Mindannyian ismerték és szerették Danielt.
Észre se vettem, hogy milyen gyorsan eltelt a nap, mikor megcsörrent a telefonom. A lányok szoktak így megcsörgetni, mikor a közelbe vannak. Gyorsan felhúztam egy farmert és egy fekete pólót. Semmiképp nem akartam nekik kiöltözni, de azt sem akartam, hogy azt higgyék, hogy teljesen magamba zuhantam. Ebben a pillanatban kopogtak, majd nagy puffanást hallottam. Sietősen szaladtam az ajtóhoz, majd kinyitottam. Egy halomnyi doboz állt előttem, mögötte pedig a barátnőim. Ahogy rám néztek, tudtam, hogy baj van. Betessékeltem őket, majd kíváncsian belekukkantottam az egyik dobozba. De hisz ezek az én cuccaim! Hátra fordultam, és riadtan néztem a három nőre.
- Ezek az én ruháim, igaz?