4. rész

- Na? Szellemet láttál? Vagy mi ütött beléd??
Mgfordított a vállamnál fogva és egy lányra mutatott.
- Ki az a lány?
- Ő Olivia. Csak néhány hete dolgozik nálunk és..- nem tudtam befejezni a mondókám, mert a szavamba vágott.
- Be kell mutatnod neki. Most!
- Gerard, nem tudom, h ez mennyire jó ötlet..Tudod ő nem az a kis cicababa típusú lány…
- Akkor meg pláne! Naa Dolores! Kérlek!
- Hát legyen!


/Olivia/

- Szia Olivia! - Köszönt rám Dolores. – Örülök, hogy itt vagy…ééés szeretnék neked bemutatni valakit. Ő itt Gerard Piqué, a focicsapat egyik hátvédje.
- Szia Gerard vagyok, de itt mindenki csak Gerinek hív.
- Szia én pedig Olivia vagyok és mindenki így is hív – próbáltam egy viccel oldani a kissé fura helyzetet.
- Oli! Oli! –kiáltotta Carlos, majd odalépett és váratlanul megcsókolt.
- Hát, talán nem mindenki –jegyezte meg halkan a focista. –Akkor én nem is tartalak fel tovább Olivia. Remélem, még találkozunk. Nagyon örültem.



- Miért nem mondtad, hogy együtt van azzal a bájgúnárral? –kérdezte Gerard Dolorest.
- Én nem tudtam, hogy ők ketten… Olivia még csak néhány hete van itt… De hát nézz körül, a hely tele van csinosabbnál csinosabb lányokkal…tudod, hogy nem szeretem, mikor munkatársakkal játszol…
- Azért megadod a telefonszámát?



/Gerard/

Valamiért egyszerűen nem tudtam kiverni Olivia arcát a fejemből, és folyton ő jutott eszembe. Nem tartom magam egy túlságosan hős szerelmes típusnak, de úgy éreztem, hogy valamiféle szikra van közöttünk, és nem szabad annyiban hagynom a dolgot. Lesz ami lesz, én elhívom valahova!


/Olivia/

Váratlanul ért, hogy Carlos csak úgy megcsókolt, hisz mégiscsak tele volt az étterem a munkatársainkkal és amúgy is megbeszéltük, hogy egyelőre nem szeretnék komoly kapcsolatot. Titkon talán még mindig abban reménykedek, hogy Daniel hív.

Lefekvéshez készülődtem mikor egy smsem jött:
Szia Olivia, remélem, még emlékszel rám :) lenne kedved velem meginni egy kávét holnap? Geri.


Mintha az ujjaim önálló életre keltek volna, Carlost pedig teljesen el is felejtettem és már írtam is a választ:
Persze, hogy emlékszem, nagyon szívesen megyek veled kávézni ;) O.


Bár nem úgy készültem, mintha randira mennék, mégis nagyon izgatott voltam. Van valami Gerardba, ami egyszerűen megfogott. Talán ezért is mondtam rögtön igent.
Mikor megérkeztem a kávézóba, Geri már az egyik sarokban ült, fehér pólóban és farmerben, kávét kortyolgatva. Nyílván nem akart túl nagy feltűnést kelteni.
- Szia! Örülök, hogy eljöttél! –mosolygott kedvesen
- Hát, mondtam, hogy itt leszek.
- Már muszáj volt rendelnem, remélem, szereted a csokis lattét.
- Viccelsz? Az a kedvencem! – feleltem és már emeltem is fel e poharam – Hmm. Ez isteni. Azt hiszem ez lesz az új törzshelyem.
- Én is szeretek ide járni. Sokan vannak, de általában senkinek nem szoktam feltűnni…
- Nem nehéz így élni? Úgy értem, régebb engem is gyakran követtek a paparazzók.. de ami körülöttetek folyik, kívülről is egy kissé ijesztő.
- Hogy érted, hogy téged is?
- Ez egy rettentő hosszú történet…
- Nekem van időm –kacsintott
- Tudod a volt barátommal gyakran jelentünk meg társasági eseményeken..és lényegében inkább ő volt az érdekes, nem pedig én.
- Ő is sportoló?
- Nem. Illetve már nem csinálja versenyszerűen, de inkább az üzleti életben ismert..
- Értem…Sokáig voltatok együtt?
- Majdnem 8 évig –mondtam nyugodtan. Meglepő módon nem is zavart, hogy még nem igazán ismerjük egymást, és hogy még mindig nagyon hiányzott.
- Ejjha! Akkor az egy igazán komolya kapcsolat lehetett. Na és mi a helyzet most? Együtt vagy azzal a Carlos gyerekkel?
- Ezt én magam se nagyon tudom. Randiztunk, és nagyon kedvelem, de valahogy nincs meg a szikra…
- Ééértem –válaszolta pimasz mosollyal és felhörpintette maradék kávéját.